Agykárosodás a Benzodiazepinektől: Az Aggasztó Tények, Kockázatok és a Gyengébb Nyugtatók Története

A kutatók régóta tudják, hogy a benzodiazepinek agykárosodást okozhatnak

Christopher Lane, Ph.D. Mellékhatásokban, publikálva 2010 november 18-án,

A Múlt héten az angol Independent újság publikált egy cikket, amely bombaként hatott a pszichiátriára és az orvostudományra: az ország Orvosi Kutató Tanácsa olyan figyelmeztetéseket tartott vissza, amelyekre már 30 évvel ezelőtt derűlt fény, melyek szerint az olyan benzodiazepinek mint a Xanax és a Valium agykárosodást okozhatnak. Mivel ezekre a gyógyszerekre 11.5 millió receptet állítottak ki csak Nagy-Britanniában, az előző cikkem a feltárásról a több millió érintett ember elleplezésének következményeire koncentrál.

Kiindulva abból a visszajelzésből, amit számos amerikai és angliai betegtől kaptam hitelesen bizonyítva mélységes nehézségeiket az ilyen gyógyszerek abbahagyásában, valamint a folytatólagos károsodást több évvel utána, szeretném felvázolni a gyógyszer ellentmondásos történelmét, hogy segítsek megérteni, hogy a bizonyítékok elhallgatása a mellékhatásokról miért egy megérdemelt hír Nagy-Britanniában, és miért kellene annak lennie itt is az USA-ban.

Az ilyen gyógyszerek mellékhatásait illető aggodalmak az 1970-es évekig nyúlnak vissza, amikor is óriási tömegek kezdték el szedni stresszre és szorongásra. Az egykori legnépszerűbb gyenge nyugtatók Nagy-Britanniában, az USA-ban, és Európa nagyobb részén, a benzodiazepinek (röviden benzók) az olyan márkaneveket foglalják magukban mint a Valium, Xanax, Librium, Ativan, és a Klonopin.

2002 és 2007 között az USA-ban felírt receptek száma 69 millióról 83 millióra növekedett. A népszerűségük az 1980-as és '90-es években kezdett csökkenni, amikor a Prozac, Zoloft, Paxil és más SSRI antidepresszánsok meghaladták az eladásukat mint 'blockbuster' gyógyszerek – azért nevezték így mert az eladásuk meghaladta az 1 milliárd dollárt. Azonban a benzók valójában visszatértek ennek az évtizednek az elején, köszönhetően részben a Xanax nagyon sikeres marketingjének, mely szerint nem csak pánikzavar kezelésére alkalmas.

Az SSRI-ket az 1980-as és '90-es években jóltolerálható és nem addiktív, a benzodiazepinek terjedelmes jóldokumentált mellékhatásaitól (beleértve a kifejezett viselkedési abnormalitásokat és a fűggőség súlyos kockázatát) távolinak állították be, így a benzo felírások feltámadása a 2000-es évek elején nem csak meglepő, hanem súlyos aggodalomra is ad okot.

1975-ben, amikor a benzodiazepineket széles körben tekintették csoda gyógyszernek bármire a krónikus szorongástól az enyhe stresszig, csak abban az évben 103 millió receptet állítottak ki az USA-ban. A következő évben David Knott, egy orvos a Tenessee Egyetemről, súlyos aggodalmaknak adott hangot rövidtávú memóriavesztésről az ilyen páciensek körében, azzal a figyelmeztetéssel, hogy: "Nagyon meg vagyok róla győződve, hogy a Valium, Librium és más ilyen gyógyszerek károsodást okoznak az agyban. Láttam olyan károsodást az agykéregben, amiről azt gondolom, hogy az ilyen gyógyszereknek köszönhető, és kezdem azt hinni, hogy az ilyen károsodás maradandó.

Két évvel később Nagy-Britanniában Malcolm Lader, egy benzo-szakértő a London Pszichiátriai Intézetben, a "tömegek ópiumának nevezte" őket a magas nagy-britanniai felírási arányok miatt, amely hasonló az európai és amerikai arányokkal. Nagy-Britanniában, ahol a népesség most alig haladja meg a 61 millió főt, megdöbbentő módon 32 millió receptet írtak fel az 1980-as évek elején.

"A kezdettől fogva tudtuk" mondta Lader a Discovery Channel Pirulák, Amikben Hiszünk című 2002-es dokumentumfilmjében, "hogy az egyre nagyobb dózist szedő betegeknél kialakulhat a dependencia". Azonban azt gondoltuk, hogy csak az addiktív személyiségek válhatnak függővé és, hogy a valódi függőség szokatlan volt. Ezt rosszul gondoltuk. Amit akkor nem tudtunk, és most már tudunk, az az, hogy még a terápiás dózist szedő emberek is függővé válhatnak.

Lader az USA-ban is következetesen beszélt és írt aggályairól a hosszútávú benzo használatról. Ahogy Ray Nimmo, a benzo.org.uk tulajdonosa és szerzője rámutatott, Vernon Coleman szerző az 1990-ben kiadott "Élet nyugtatók nélkül" című könyvében megjegyezte: "Egy konferencián a Nemzeti Egészségügyi Intézet-ben Washingtonban, 1982-ben, egy angol pszichofarmakológiai professzor, Malcolm Lader, arról számolt be, hogy több éven keresztül diazepamot szedő betegek egy kis csoportján végzett agyi ct vizsgálatok olyan bizonyítékokat mutattak melyek agykárosodásra utaltak. Habár figyelmeztetett, hogy előzetes felfedezései további kutatást igényeltek, Lader rámutatott, hogy az általa elvégzett munka arra utalt, hogy a rendszeres benzodiazeint szedő emberek agya sérült volt és zsugorodás volt megfigyelhető összehasonlítva olyan emberekével, akik nem szedtek benzodiazepint."

Ezután a vita igazán lángra lobbant. 1989-ben Lader egyik kollégája, a híres szorongás-specialista Isaac Marks publikált egy kritikát az Általános Pszichiátria Levéltárban az akkor újnak számító Xanaxról és annak "hatékonyságáról" a pánikzavar kezelésében. Marks, tíz másik kiváló kollégával hasonló kutató intézetekből Franciaországban, Németországban, Angliában, Spanyolországban, Portugáliában, Brazíliában, és az USA-ban, a gyógyszer "súlyos ellentétes mellékhatásaira" hívta fel a figyelmet, amelyek csak később váltak nyilvánvalóvá," állította – jóval azután, hogy a legtöbb klinikai vizsgálat befejeződött. Szintén írt aggodalomra okot adó agysorvadás jeleiről hosszútávú benzodiazepin használók körében, beleértve az agykamrai megnagyobbodást.

Marks a hivatkozásai között megjelölte Lader 1984-ben megjelent esszéjét a Pszichológiai Orvostanban, " Számítógépes tengelyirányú agyi rétegfelvétel hosszútávú benzodiazepin használókban," amely azt állította: " pontosan körülírt rendellenességekről számolt be a radiológus 3 esetben 20 betegből … akik hosszútávon szedtek benzodiazepint. A rendellenességek között volt agykamrai megnagyobbodás, kiszélesedett barázda, Sylvius-hasadék és két agyfélteke közötti repedés" (Lader 205,203)

Habár Lader és két másik munkatársa hozzétette, hogy "a megállapítások klinikai jelentősége nem világos" mindamellett megfigyelték: "a benzodiazepin használóknak mint csoportnak, nagyobb agykamra/agy arányuk volt mint a kontroll csoportnak… a betegek felének felvételének volt pozitív 'kérgi jelzése' a kontrollcsoportnál csak a negyedének. Ez elég meglepő tekintettel a betegek viszonylag fiatal korára" (Lader 205).

1983-ban "a Világ Egyészségügyi Szervezet feltűnő rosszabbodást figyelt meg a személyes ellátásban és a szociális kölcsönhatásokban a hosszútávú benzodiazepin használókban, írja Robert Whitaker 2010-es Egy járvány anatómiája: mágikus töltények, pszichiátriai szerek, és a mentális betegség elképesztő növekedése Amerikában című könyvében. 2007-ben azzal folytatja, hogy " Francia kutatók 4,425 hosszútávú benzodiazepin felhasználót figyeltek meg és azt állapították meg, hogy 75 százalékuk feltünően vagy extrémen beteg volt… a betegek nagy többségének jelentős tünetei voltak, különösképpen mániákus depressziós epizódok és generalizált szorongás, gyakran jelentős súlyossággal és rokkantsággal" (Whitaker 137).

Marks 1989-es kritikája a Xanaxról két vizsgálatra koncentrált amit az Upjohn Pharmaceuticals (a gyógyszer gyártója) finanszírozott az 1980-as években. A Cornell Medical pszichiátere, Gerald Klerman (aki később a Szövetségi Mentális Egyészségügyi Ügynökség vezetője lett) által vezetett tanulmányok minimalizálták vagy teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a hosszútávú mellékhatásokat, amelyek több mint a betegek felét érintették. A mellékhatások nemcsak a szedáció jeleit foglalták magukba, hanem ataxiát (koordinálatlan mozgás, neurológia diszfunkció miatt), és fáradtságot. Marks elismerte " Az agykamrai megnagyobbodás a pánikbeteg/szorongásos zavaros betegeknél akik hosszútávon szedtek benzodiazepint lehet a zavaruk vagy más tényező következménye is mint a gyógyszereké, de a bölcsesség óvatosságra int" (Marks 669).

Amikor interjút készítettem Markssal 2005 Novemberében a Félénkség: Hogyan lett a normális viselkedésből betegség című könyvemhez a szociális fóbia/szorongásos zavar létrehozásáról és arról, hogyan lett a Paxil ennek a legjobb orvosságaként hirdetve, beszélt nekem egy bostoni konferenciáról amit szintén az Upjohn finanszírozott a pánik zavaron. A konferencián az Upjohn vezérigazgatója felállt és szó szerint kijelentette: "Nézzétek, három oka van annak, hogy az Upjohn itt van és érdeklődést mutat ezekfelé az új diagnózisok felé. Az első a pénz. A második a pénz. És a harmadik a pénz." " Eléggé őszinték voltak ezzel kapcsolatban," csodálkozott nekem Marks, " És rendkívül sikeresek voltak benne az első hat évben" (Shyness 74).

Marks és Klerman vitája az Általános Pszichiátria Archívumban hamar átköltözött és felfokozódott az Angol Pszichiátriai Folyóiratba. Igazából egy Atlanti-Oceánt átszelő leszámolás lett belőle, ahol Marks erősen arra utalt, David Healy kommentátor szavaiban, hogy "az alprazolam (Xanax) bármilyen látszólagos hatékonysága leginkább Klerman és kollégáinak a statisztikai manipulációiból származott, mintsen az alprazolam valódi hatékonyságából" (Healy 196). Healy hozzáteszi, hogy Marks a rákövetkező hadviselést odáig folytatta, hogy azt állította, hogy 1990-re az amerikai pszichiáterek egy egyre növekvő száma csak akkor kapott visszatérítést a kezelésért, ha a kezelés receptfelírást is tartalmazott" (197).

Mindazonáltal egy erős növekedésnek köszönhetően számos országban a Xanaxról és más benzodiazepinekről jelentett problémákról végül arra kényszerítette az amerikai Pszichiátriai Szövetség Munka Csoportját, hogy készítsen egy táblázatot a gyógyszer elvonási tüneteiről három csoportban: "Nagyon gyakori, általános de kevésbé gyakori, és nem gyakori." A nagyon gyakori elvonási tünetek közé tartozott a 'szorongás', 'agitáció,' és 'irritábilitás,' jegyzi meg Peter Breggin; "Általános de kevésbé gyakori elvonási tünetek közé tartozott a 'depresszió' és a Nem gyakori elvonási tünetek közé tartozott a 'pszichózis,' 'zavarodottság,' 'paranoiás illúziók,' és 'hallucinációk.' Figyelemre méltó a hivatkozások nagy száma, amelyek a táblázatban felsorolt felfedezéseket megerősítik. A Munka Csoport azt is megerősítette, hogy ezek az elvonási tünetek "számos hétig fennállhatnak (néha hónapokig)."

Az 1990-es évek elején végül az Upjohn is elismerte, hogy: "Bizonyos ellentétes klinikai események, néhány életet veszélyeztető, direkt következményei a Xanaxhoz kialakult fizikai dependenciának. Ide tartozik számos elvonási tünet; a legfontosabb a betegségroham … vizsgálatok szerint pánikzavaros betegeknél nagyobb arányban fordultak elő elvonási tünetek és visszapattanó szorongás a Xanax-szal… Más tünetek, úgymint a szorongás és az álmatlanság gyakori volt abbahagyás esetén."

A betegek képessége hosszútávú használat után a teljes abbahagyásra nem volt még megbízhatóan megállapítva," folytatja a gyógyszer gyártója. "Az elvonási tünetek megjelenhetnek ha bármilyen okból a dózis csökkentésre kerül … a szorongásra ajánlott mennyiségben alkalmazott dózisban rövidtávú használat után is megjelentek elvonási tünetek, beleértve a rohamokat is… Halálról is beszámoltak túladagoláshoz kapcsolódóan csak alprazolam túladagolás esetén."

És hol tartunk most, körülbelül egy évtizeddel később? Ausztráliától Nepálig és Nagy-Britanniától az Egyesült Államokig, a benzók elismert vágyat jelentenek a drog függők körében. Ez kevésbé meglepő, talán azért, mert amikor valaki meghallja, hogy Professzor Lader azt állította egy interjúban 1999-ben a BBC Radio 4-ben, hogy "Sokkal nehezebb a benzodiazepinekről leszoktatni az embereket mint a heroinról.. Úgy tűnik, hogy a dependencia annyira beleivódik az emberbe és az elvonási tünetek annyira elviselhetetlenek, hogy az emberek számára nagy problémát jelent az abbahagyás. A másik szempont az, hogy a heroin esetében a megvonás nagyjából egy hét alatt elmúlik. Benzodiazepinek esetében a betegek egy része hosszan elhúzódó megvonást tapasztal és nagyon kellemetlen tüneteik vannak hónapokon keresztül, és kapok leveleket emberektől, akik azt állítják, hogy a megvonási tünetek eltartanak két évig vagy tovább." Néhány nyugtató terápiás csoport dokumentált olyan embereket akiknek tíz évvel a megvonás után is tüneteik voltak. Az Angol Összpárti Parlamenti Csoport az Akaratlan Nyugtató Függéségért szerint, amelynek erős támogatottsága van a politikusok között, a receptfelírási statisztikák szerint az Egyesült Királyságban 1.5 millió akaratlan függő van csak abban az országban, abból kiindulva, hogy 2008-ban "11.5 millió receptet írtak fel benzodiazepinre Nagy-Britanniában, és körülbelül a használók tíz százaléka lett függő. Ebből a szomorúságos, jól dokumentált történetből kiindulva a felelősség azt diktálja, hogy erősen figyelmeztetésre intek. A betegeknek akik aggódnak a gyógyszer ellentétes hatásai miatt NEM szabad hirtelen abbahagyniuk a kezelést, helyette viszont óvatosan kell csökkenteni a dózisukat és nagyon fokozatosan, több hónap alatt, hogy ne kerüljön veszélybe a biztonságuk. Professzor Heather Ashton, egy angol pszichiáter, aki egy híres benzodiazepin klinikát vezetett, fontos információkat szolgáltat a biztonságos leszokásról ezen a linken. Ennek az orvosi rémálomnak a fényében, ami olyan sok beteget kínoz számos országban, a tény, hogy az Angol Orvosi Kutató Tanács, az orvosi kutatások nemzeti finanszírozója, kulcs információkat hallgatott el a gyógyszer veszélyeit illetően 3 évvel ezelőtt nem csak etikátlan, hanem teljes mértékben botrányos.

Forrás: http://www.psychologytoday.com/blog/side-effects/201011/brain-damage-benzodiazepines-the-troubling-facts-risks-and-history-minor-tr